Színes Jobbagyféltekés Festő tanfolyam

Ez a kurzus a gyakorlati festésre helyezi a fő hangsúlyt.

zohár-jobbagyf-festgyak-sztan (2)Mitől jobb a jobb agyféltekés festés? Hogyan működik ez a mentális folyamat?

A színes képek festése során a jobb agyféltekénk mellett a bal agyféltekénk is aktívan kiveszi a részét a „munkából”. Az, hogy egy adott kép hogy sikerül azon múlik, hogy a két agyfélteke tud-e együtt dolgozni a megfelelő feladatfelosztásban. Ennek oka, hogy agyféltekéink igen különböző módon viszonyulnak a színekhez.
A bal –logikus– agyféltekénk verbális és sorrendet követő gondolkodásmódjából eredő feladata a színek nevekkel és tulajdonságokkal való ellátása, illetve a színkeverés technikája.
A jobb – kreatív – agyféltekénk feladata az egyes árnyalatok közti finom kapcsolatok és arányok érzékelése. Ezen agyféltekénk felismeri az egységes, vagy éppen a kiegyensúlyozatlan szín-elrendeződést, mely jóleső, kellemes esztétikai élményt, vagy éppen kellemetlen, hiányérzetet kelt lelkünkben.

A festés mentális folyamata: a művész az alkotás során jobb agyféltekés állapotban dolgozik mindaddig, míg ki nem kell kevernie egy adott árnyalatot. Ekkor kikerül korábbi állapotából és a bal agyfélteke sorra veszi a színkeverés egymást követő lépéseit. Ha megvan a kívánt szín a művész ismét jobb agyféltekés módba „ringatja magát” és így fest egészen addig, míg ismét nem kerül színkeverésre a sor.

„A színek megismerésével egy egészen új és izgalmas világ tárul fel –aki ebbe a kalandba belekóstol,ezután más szemmel látja a világot. A tanultak visszatükröződnek az élet minden területén.”
Betty Edwards

SZÜKSÉGES ESZKÖZÖK: a kartont és eszközöket a sablonkészítéshez külön biztosítjuk, a grafitpapírt (indigó barátibb változata), pauszpapír, skiccpausz, színes papírok. Ezek külön anyagköltségek, ami a helyszínen fizetendőek.

Az alább felsorolt termékeket a művésznő előzetesen jelezett igény szerint biztosítani tudja. Ezt a helyszínen személyesen kell kifizetni az átvételkor.

jobbagyf-festékmárkák800pFestékek:

Akril, (de ha valakinek jó minőségű művésztemperája van azzal is tud dolgozni.) a színek: (egy festéknek többféle elnevezése van!)
Titánfehér, Elefántcsont fekete, Kadmiumsárga citrom, Kadmium-sárga sötét, Kadmium vörös közép, Alizarin–krapplakk, primari kék, vagy cyan kék, Ultramarin kék, Phtalozöld- emerald-zöld- smaragdzöld.
-Többféle festékcsaládból mutatok példát, ár-értékarányban ezek a jók, de jó még a pébéo festékcsalád is. Amennyiben valaki nem akar akril festékkel dolgozni, úgy abban az esetben lehet temperát is használni, de abból is a Pannoncolor termékeit kérjük beszerezni.

jobbagyf-ecsetmiőségEcsetek:

Ajánlott a Munkácsy ecsetcsaládból, de bármelyik szintetikus rugalmas szőrű ecset jó.
– 1db M500P Munkácsy lapos fehér szintetikus ecset 08, vagy 10-es kb. 1cm lapos legyen a szőre ( fekete arany nyelű )
– 1db M501R Munkácsy tűhegyű fehér szintetikus ecset 02-03
– 1db M501R Munkácsy tűhegyű fehér szintetikus ecset -08 vagy ez a tipus M7500R Munkácsy tűhegyű szintetikus ecset (vörös nyelű)
– 1db M430F Munkácsy legyező sörte ecset 04 (zöld nyelű)

Rajzlap: ajánlott a 300 gramm feletti, vastag préselt papír. Méret: 12 db A/4 méret ( 21*29.4 cm), vagy jó a 24*30 cm és a 8 db 50*70 cm rajzlap fele (50 cm*35 cm ) és később a negyede is. (25*35 cm ) az A/4-es helyett.

Palettalapos felület, hogy legyen hol keverni a festéket, jó a műanyag lapostányér nagy, nagyobb fehér csempe legalább 25* 35 cm, kartonlap és befedve műanyaggal, kemény műanyag lap.

 

Egyéb: ceruza , radír, vonalzó, törlőpapír, fehér vagy szürkés de nem tarka festő póló ruhavédő (azért hogy a reflex színek ne zavarjanak be),  jegyzettömb, szivacs, akinek kell gumikesztyű, a kézzel festéshez. papírcsík ragasztó, sima ragasztó.


A tanfolyam felépítése (2×2 nap):

A festékek és eszközök megismerése
A színek jelentősége és alkalmazása a művészetben.
A színek megismerése 3 fő tulajdonsága a festészetben.
A kibővített színkör és sablonkészítés.
A színek érzelmi és szimbolikus jelentése.
A színharmóniák és színkontrasztok, különösen a szimultán hatás.
Festésgyakorlatok, a fehér festése, tónusgyakorlatok, csendélet, felhők festése.

A téma változásának a jogát fenntartom.

A tanfolyam időpontja: Szervezés alatt!

A tanfolyam ára: 48.000 Ft (egyösszegű befizetés esetén: 44.000 Ft)

Regisztrációs díj: 10.000,- Ft (Ez az összeg a részvételi díj 2 részébe számítódik bele.) Amennyiben a részvételi díj fennmaradó részét a jelentkezési határidőig egy összegben befizeti 10% kedvezményt biztosítunk a képzés teljes árából!  (Ha a jelentkező a tanfolyamra való részvételtől bármely okból eláll, a regisztrációs díj 50%-a, azaz 5.000 Ft kerül visszafizetésre. A másik 50% az adminisztrációs költségeket fedezi. Ha a tanfolyam a képzőhely hibájából a meghirdetett időpontban nem kerül megrendezésre, a regisztrációs díj 100%-a visszakérhető, illetve a következő tanfolyamra automatikusan átkerül.)

Részletfizetés esetén a teljes összeg kerül kifizetésre 2 részletben, a fenti részletezés alapján.

Bankszámlaszámunk! 

Nap-Ház Natura Egészségközpont Kft. Megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a jelentkező és a tanfolyam nevét.

 

    Felszerelés: Festék: 5000 Ft/hétvége, Ecsetek: kb 1500 Ft (3db), Papírok: 3000 Ft

 

Varsányi EditVARSÁNYI EDIT ZOHÁR – Festőművész, művészeti oktató

1978 – óta foglalkozom intenzíven a művészetekkel
Képzőművészet, Iparművészet.
1982 Kaesz Gyula pályázat I. díj
1983 Képzőművészeti Gimnázium
1987 Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskola
1990 Első kiállítás Hollandia Művészeti Iskolák találkozója
1991 Diploma – Iparművészeti Egyetem Enviroment designer
1996 akril festészet Indiában
2011-től olaj,- pasztell festészet
2014-től Batsányi- Cserhát Művészkör Díszpolgára

Mestereim, Tanáraim:
– Konyorcsik János kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
– Hantos Károly szobrász és festőművész a Képzőművészeti Egyetem Docense
– Házmán Ferenc festőművész, grafikus
– Csik István Munkácsy Mihály-díjas festőművész

Munkáim, Projektjeim:
– 1986 óta Tanítok rajzot, (kocka-tér-perspektíva, drapéria-csendélet, és a portré, akt rajzolást.)
– Gyerek festőkurzusokat, tartok.
– Színtani gyakorlatot vezetek.
– Portré festészeti alapok elsajátítása
– Festészeti gyakorlatokat, olajjal, különböző ecsetkezelési technikák és festészeti megoldásokat
– Előkészítőt művészeti intézményekbe.
– Akril festészeti technikái, – mixed média és egyéb modern festészeti technikák,
– Kezdő olajfestészet, és Bob Ross festészeti kurzusokat vezetek
– 1995-től 10 évet töltöttem Indiában.

A Mandalákat, szentképeket és misztikus-szimbolista képeket, festek. Indiában lehetőségem volt, hogy a Vallások Egysége Múzeumban a Keresztény és a Zenetörténeti részleg freskót újra gondolva átfessem. 2003-óta Tartok Mandala- tervezés és festészeti, kurzusokat, meditációkat, Zen meditatív rajzokat. 1996 óta rendszeresen tartok kiállításokat. Számos egyéni és csoportos kiállításon vettem részt. Portrék rendelhetők, – olaj, pasztell, és egyéb grafikai technikákkal. Egyedi képek készítése,- minden témában.

Személyre szabott, Mandalákat készítek.
ÉRDEKLŐDNI: VARSÁNYI EDIT

Tel: +36-30-4109452 ,
E-mail: szaizohar@gmail.comWeb: www.varsanyi-edit-festomuvesz.hu