Köpöly, Test-, és fülgyertya tanfolyam

A köpölyözés a hagyományos kínai orvoslás gyógyító módszerei közé tartozik, alapelveit Mezopotámiában már 3000 évvel ezelőtt leírták. A Tang dinasztia idején Wand Tao írt könyvet “A határőr szükségletei” címmel, melyből megtudhatjuk, hogy a köpölyözést a tüdő megbetegedése, kelések kifakasztása, illetve reumatikus megbetegedések esetén alkalmazták. Ekkor a köpölyöző edények bambuszból, cserépből vagy vasból készültek. Ezt a módszert Dél-Amerikában és az indiai kultúrkörökben is alkalmazták. A tibeti kolostorokban rizspapírra gyógyító mantrákat írtak, ezt meggyújtották, majd az égő papírost egy rézből készült köpölyözőbe dobták, melyet a keletkező vákuum segítségével rögzítettek a fájó testrészre.

A köpölyözés gyógyító hatását a keletkezett vákuum által fejti ki. Aktiválhatjuk vele a test bizonyos akupunktúrás pontjait, illetve mechanikus ingerléssel vérbőséget idézhetünk elő a hajszálerek kitágulása révén. A helyi vérbőségre a szervezet úgy reagál, mintha valahol vérveszteség lenne, tehát új vért kezd termelni, s ezzel helyreállítja a vér Ph-egyensúlyát. A köpölyözés területén alkalmanként vérömleny is keletkezhet, ami lila foltként jelentkezik a bőrön, de semmilyen gondot nem okoz, és pár nap múlva felszívódik. A köpölyözés 6-8 nap múlva megismételhető.

A hagyományos kínai orvoslás szerint a köpölyözés során szabaddá tesszük az energiapályákat, elvezetjük a mérges energiákat, a salakanyagot, a rossz szelet és a nedvességet, ezzel megteremtjük a Yin-Yang egyensúlyt.

Test-, és fülgyertya:

Ötvözi az amerikai hopi indiánok és az ősi kínai fülgyertya pozitív tulajdonságait. A FENG SHUI elve alapján készült és az öt elem harmóniája rendkívüli gyógyító hatással bír. A gyertyán lévő legerősebb gyógyító tibeti mantra rezgései fokozzák annak hatásfokát.

A jó minőségű fül- és testgyertya méhviasszal vagy speciális élelmiszeripari célú paraffinnal bevont természetes alapanyagú vászonból készült. A gyertya égésének hatására meleg és enyhe szívóhatás (vákuum) jön létre, mely nyomásszabályozó, nyomáskiegyenlítő, mélytisztító, relaxáló és gyógyító hatást vált ki.

A fül és testgyertya ajánlható:

krónikus nátha, allergiás orrfolyások, enyhe és középfokú mandulagyulladás esetén antibiotikus védelem mellett, rágóizületi panaszok, fül és körülötte lévő lágyrészek fájdalma, fülzúgás, enyhe és közepes halláscsökkenés, fül eredetű enyhe és közepes mértékű szédülések, középfülgyulladás enyhébb formája, neuraszthéniás ideges panaszok szomatizáció nélkül, migrénes fejfájások, fülzsírdugók, erős fizikai igénybevétel és stresszhatások esetén.

A tanfolyam célja:

Olyan elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítása, melynek segítségével a masszőr képes egy köpölyözést, illetve egy test-, vagy fülgyertya kezelést végrehajtani.

Oktató:

Kovács Lajos gyógymasszőr, oktató

A tanfolyam díja: 15.000 Ft

A tanfolyam óraszáma: 10 óra  – Szombat 9-18 óra!

A tanfolyam  dátuma: Szervezés alatt

Előképzettség: A tanfolyam elvégzéséhez előképzettségre nincs szükség.

Jelentkezés:

A tanfolyamra jelentkezni a jelentkezési lap küldésével, személyes kitöltésével és, és a regisztrációs díj befizetésével (személyesen vagy utalással) lehet.

Ha a jelentkező a tanfolyamra való jelentkezésétől bármely okból eláll, a regisztrációs díj 50%-a, azaz 5000 Ft kerül visszafizetésre. Ha a tanfolyam a képzőhely hibájából a meghirdetett időpontban nem kerül megrendezésre, a tanfolyamdíj 100%-a visszakérhető, illetve a következő tanfolyamra automatikusan átkerül.

Részletfizetés esetén a teljes összeg kerül kifizetésre több részletben, legfeljebb a tanfolyam időtartamának feléig bezárólag.

Bankszámlaszámunk!

Megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a jelentkező és a tanfolyam nevét.

 

Jelentkezési határidő: folyamatosan!

A szabad helyek betöltése esetén korábban is lezárulhat!
Jelentkezés a jelentkezési lap kitöltésével, illetve a regisztrációs díj (10.000 Ft) befizetésével válik hivatalossá.

Tanúsítvány: A tanfolyam sikeres elvégzése után tanúsítványt kapnak a hallgatók. A tanúsítvánnyal egészséges embereket masszírozhatnak, frissítő, egészség megőrző céllal (wellness, fitness centrum, fürdők, stb.). A tanúsítvánnyal vállalkozói igazolvány váltható ki, önálló munkavégzésre ad lehetőséget.

A tanfolyam elvégzése után angol és német nyelvű tanúsítvány is igényelhető, ára 2.500 Ft/db.

A tanfolyama kötelező kellékei: Kényelmes, szabad mozgást biztosító ruházat, 2 db törölköző, papucs, krém vagy olaj a masszírozáshoz, továbbá toll és jegyzetfüzet. Ezeket kérjük, mindenki hozza magával!

További információk:

Nap-Ház Natura Bolt, 9400 Sopron, Kossuth Lajos u. 2. Tel.: 99/78-78-33, 06-70-6090117

Nyitva tartás: Munkanapokon 9-17h-ig, hétvégén 9-13-ig.

Jelentkezzen most, és használja ki a kedvezményeket!

Speak Your Mind

*