Hellinger családállítás

A megfigyelések szerint a testi-lelki bajaink kialakulását nem feltétlenül a saját életünk eseményei határozzák meg. Az ember élete összefonódik a családtagjai sorsával, akiktől az életét kapta. Mintha egy közös energiamező, egy „családi lélek” kötne össze bennünket azokkal, akik a családunkhoz tartoznak.

Minden rendszernek, így egy-egy családnak is vannak olyan önálló törvényei, amelyek a résztvevők számára rejtettek, tőlük függetlenül működnek. Ha úgy képzeljük el a családtagok rendszerét, hogy mindenki kapcsolódik egymáshoz, akkor feltételezhetjük, hogy mindegyikük élete – akár generációkon keresztül – hatással van a többiek sorsára is.

Bert Hellinger német pszichoterapeuta a nyolcvanas évek közepén egy különleges módszert dolgozott ki, ezeknek a törvényszerűségeknek a felismerésére, amelyet szisztematikus-fenomenologikus rendszerterápiának, vagy egyszerűbben családfelállításnak, illetve családállításnak nevezett el.

Hellinger megfigyelése szerint a családi lélekben egy olyan tudattalan csoport-lelkiismeret működik, amely „képes” arra, hogy ha a tagok egyikét valami súlyos trauma éri, vagy úgynevezett „nehéz sors” jutott neki, akkor valaki más a családból – akár egy-két generációval később – azt az adott problémát átvegye és úgy érezzen és viselkedjen, mintha az a rossz dolog a sajátja lenne.

A munka csoportban zajlik.
A kliens (Ő az állító) röviden elmondja a problémáját, az állításvezető pedig feltesz egy-két kérdést. Ez alapján kirajzolódik, hogy a problémában mely családtagok érintettek.

Ezután kiválasztásra kerülnek az érintett családtagok képviselői (segítők), akik belépnek a térbe és elindul egy folyamat, amelyben a résztvevők különböző fizikai érzeteket élnek meg. Ezek az érzetek nem a sajátjaik, hanem a képviselt családtag „jelzései”.
A vezető ezen érzetek alapján kap információt arra vonatkozóan, hogy hol lehet a probléma gyökere.

Ha világossá válik, hogy hol borult fel a családi rend, akkor a kliens is beáll a saját helyére és fejet hajt a nehéz sorsú családtag előtt, elfogadja a saját helyét és sorsát és attól kezdve éli önmaga életét.

A tanfolyamot tartja: Szervezés alatt!

Időpont: várjuk a jelentkezéseket, az igényeknek megfelelően indul a következő program!

részvételi díj:

állítóknak 10.000 Ft

segítőknek: 2.000 Ft

Jelentkezés:

  • Kérjük írja ide a teljes nevét! (vezetéknév, keresztnév)
  • Kérjük adja meg telefonszámát ahol elérhetjük!
  • Kérjük adja meg e-mail címét!